Tárgyak és túrák: utazásaink és túráink során felfedezhetjük az elődök és más népek életéről tanúskodó régi idők emlékeit.
Objects and tours
VeloTeoFoto © Fülep Teo, 2024.04.19.
Vajon miféle összefüggés lehet a tárgyak és a túrák között? Mi közük van egymáshoz? Ebben a blogcikkben ezt a kérdést járom körül.
Korunkban sajátosan viszonyulunk a dologi világhoz. Az anyagkitermelés és az árutermelés sosem látott méreteket öltött, a haszon és a telhetetlenség mindenek elé került. A nyersanyag, illetve alapanyag bányászatot és előállítást igényel, munkaigényes, környezetrombolással és szennyezéssel jár, költséges és drágul. A már nem használt (és használni nem kívánt) tárgyaknak (leggyakrabban fogyócikk és csomagolás) már csak az anyaga „számít”, amiről mindenhol azt oktatják (köznevelés, iskola, média, marketing), hogy „értékes másodnyersanyag” – a valóságban pedig az eltékozlására ösztönöznek nemzedékek óta. Visszagyűjtés nincs, vagy elvi hibás „szelektív hulladékgyűjtés”, ami tudhatóan elégtelen. Az eldobós kultúra beköszöntével évtizedek óta arra tanítják a népeket, hogy csak tegye egy szemetesbe, vagy (zéró ösztönzéssel) a szelektívbe. Fogalmam sincs, mit tudnak a világról azok a tervezők és döntéshozók, akik létrehoztak egy eldobós, nem lebomló használati tárgyat. A kitűnő és környezetbarát betétdíjas üvegvisszaváltó rendszert leállították (ami megmaradt belőle, az több mint bosszúság) – de Magyarországon épp 2024-től indul egy új és reményteli visszaváltórendszer.
Használati tárgyak: kanyarodjunk vissza a használati tárgyakhoz. Világszerte fokozódik a termelés, rohamosan növekszik a népesség, egyre növekszik az igény és a fogyasztás. A vásárlás szabadidős és hobbi tevékenységgé vált, a nyugati életmód része. Tehát felpörgetett sebességgel állítanak elő, eladnak és felhalmoznak, illetve leselejteznek tárgyakat (használati tárgyak, dísztárgyak, műszaki cikkek, játékok stb.). A tervezett elavulás élettartammérnöki munkájával állítják be a hulladékká válás idejét, rövidre szabott élettartammal és javíthatatlansággal. A tervezett rövid élettartam, a javíthatatlanság, és a megszüntetett vagy sosem volt, az anyagilag ösztönzött visszagyűjtő rendszer hiánya közvetlenül a Föld szeméttel való „feltöltéséhez” vezetett. Ebben jelentős szerepe van az emberi tudatlanságnak és a társadalmak éretlenségének a változó világ kihívásaival szemben. Így jöttek létre a hatalmas és gyakorlatilag soha nem lebomló szeméttelepek, szeméthegyek, az óceánokon úszó szemétkontinensek, az illegális szemétlerakók és a szeméttel terített városok, erdők, tengerpartok. A hulladéktermelés globális probléma.
Értékes tárgyak: A tartós használati tárgyaknak ma is van becsületük. Koronként változó, hogy mit tartottak szépnek, értékesnek, mit adtak-vettek és őriztek kincsként, mint dísztárgy, értéktárgy. Vannak gyűjtők, akik roskadásig halmozzák a tárgyakat, nagy élettérre (nagy házra) van szükségük hozzá, és azt is kitöltik. Vannak mértéktartóak, átlagosnak mondhatók. És vannak minimalisták, akik a lehetséges és ésszerű szint alá csökkentették a tárgyaik számát, akik üres falak között élnek és tartalékuk sincsen, nincsenek készleteik, emléktárgyaik, semmihez sem kötődnek. A szélsőségek rendszerint sosem kívánatosak, a halmozásnak nincs sok értelme, de a semmivel sem lehet gazdálkodni. A fölösleg céltalan hiábavalóság, kolonc, amely nem viszi előre az életet, amiben nem lehet sok öröm. Az üresség pedig sivár, gyökértelen, semmit sem értékel eléggé a megtartásához, folyamatos beszerzést igényel. Túlzott minimalista szemszögből a művészeteknek sincs értelme, mindig kell valami, és mindig van valami felesleges.
A tárgyak, a tárgyi, épített, mesterséges környezet sokkal jobban számít, mint gondolnánk. Az építészet csak egy szűk réteget érdekel, pedig alapvetően meghatározza az életünket, milyen épített környezetben lakunk (pl. kertes ház vagy panellakás, a tereket és a fényeket tudatosan használó remekmű vagy egy sötét ingatlan). A mindennapos épített környezetünk hangulatilag is rányomja bélyegét az ott töltött mindennapokra: bele van kódolva a természettel való kapcsolat, a közlekedés, a társadalmi együttélés, a zajártalom és a természetes fények meglétének vagy hiányának hatása. A mérnöki zsenialitásnak és hibáknak a következményei folyamatosan jelen vannak az életünkben: harmóniával vagy stresszel megalapozva a létünket. Az utazónak, túrázónak tehát érdemes figyelmet fordítania a különféle helyek építészeti jellegére és értékeire.
A tárgyak sorsa: A hagyomány szerint a tárgyi kultúra és minden szokás generációról generációra száll, átöröklődik az újabb nemzedékekre. Közben eltűnhetnek és bekerülhetnek elemek, megváltozhatnak. Egyes tárgyak teljesen idejétmúlttá válhatnak, mert eljár felettük az idő, átalakult a világ körülöttük. „Erkölcsileg elavulnak”, kidobhatják őket, lassan elfogyhatnak, kikophatnak. A valakik által legféltettebb kincsek is régiségvásárokon hánykolódhatnak névtelenül, gyökértelenül. Az eltűnésük miatt egyre értékesebbé váló családi örökségek idővel gyűjteményekbe, kiállításokba, tájházakba és múzeumokba kerülhetnek az utókor szeme elé.
Múltidéző tárgyak: Túráink során a felkeresett tájban egyszerre ott van a természet és az ember. Az átalakított, megzabolázott, olykor megtépázott természet, és az ott gyökeret vert ember a maga életmódjával és tárgyi kultúrájával. Utazásaink és természetjárásunk fénypontja, ha az elhagyatott és „elmaradott” helyeken olyan épített és használati tárgyi kultúrát láthatunk, amelyek a saját családi és történelmi múltunkat is megidézik, vagy amelyek egy másik világról mesélnek. Emléknek vagy mementónak megmaradt a múlt számos eleme, olykor olyan dolgok, amelyeket egyébként csak tankönyvekből és múzeumokból ismerünk. Ezekből lesznek a valódi tapasztalatok és élmények, fényképek tárgyai, témája. Régi épületek, romok, régi tereptárgyak, és ahol már összegyűjtve, rendszerezve és feliratozva áll minden: tájházak, emlékházak, kiállítások, múzeumok.
Régi tárgyak: Közismert, hogy még mindenhol ott vannak a kerekeskutak, gémeskutak, pumpás kutak, amelyek nem is túl régen az ivóvizet szolgáltatták. Vidéken és lassabban „fejlődő” térségekben és országokban még használnak acélpengés kézi kaszát, vajköpülőt, ott vannak az állattartás eszközei, utaznak szekéren, lovaskocsin. A régi tárgyaik természetes anyagokból készültek, amelyek idejük lejártával visszakerülnek az örök körforgásba. Fa és agyag a legtöbb hagyományos hétköznapi eszköz nyersanyaga, továbbá bőr, vas, réz, üveg, porcelán, növényi rostok, toll és csont. Érdekességnek számít egy helyi mestertől vagy környékbeli üzemből származó holmit látni, főleg használatban. A hegyekben néhol sziklába vájt rejtélyes formákat és domborműveket is megpillanthatunk. A régi munkákon mindig jelen van a nép jelképvilága és művészete – semmi sem volt díszítetlen.
Megmaradás: Görögországban csapolják a fenyőgyantát, Albániában őshalászati módszerek a máig élő múlt, Észak-Macedóniában évszázados karámokat használnak, Erdélyben középkort idéző pálinkafőzdék működnek. A múlt szokásainak éltetésében jeleskedik az egyház és az állattartás. Ami eltűnt, emlékét megőrzik a földrajzi nevek, az átöröklött településszerkezet, útvonalvezetés, és az emléktáblák, emlékművek. Még mindig kivehetők a bronzkori földvárak helyei, egykori templomok és kővárak falaiból őrződött meg valami, a középkori erdei mesterségek közül a mészégetés kicsiny tájsebei maradtak meg mindenhol, a faszénégetés földfelületei és műanyageszközei ma is ott vannak a felszínen. A legelső műanyag csomagolóanyagok (pl. tejeszacskó) sértetlenül álltak ellen az évtizedeknek, gyerekkorunkból származó pénzérmék kerülnek elő a felszínről. A talaj még mindig számtalan meglepetést rejt a régészeknek.
Árulkodó és túlélő tárgyak: Az épített és a használati tárgyak rengeteget elárulnak rólunk és másokról, az emberről, az adott népről, társadalomról és korról. A legegyszerűbb és leghitványabb tárgyak, eszközök is messze túlélhetik az embert. A kőkori szakócák például megmaradhatnak az idők végezetéig, míg a készítőjük, tulajdonosuk, vagy akár az egész népük elveszhetett, elfelejtődhetett a zajos történelem során – ilyenkor csak egy-egy tárgy és rejtély maradt fenn belőlük…
Eltűnés: Mára a talajvizet mindenhol elszennyezték, nem iható. A régi kutakból legfeljebb használati víz jön, vagy fenékig kiszáradtak elsősorban a folyószabályozások és a belvízlevezetések miatt. Számos eszköz a mesterségek megszűnte, a nagyipar, vagy az életmódváltás miatt tűnt el. A mai használati tárgyak többsége műanyag, tömegtermelés gyártja, a forrásuk többnyire „EU” vagy „PRC” (Kína). Bárhonnan is származnak, a helyhez kötődés sem az anyagában, sem a kivitelében nincs meg. Világpiacra és rövid életűre készültek, többnyire jellegtelenek. A hulladékká válás utáni sorsuk senkit sem érdekelt a kezdetektől egészen az utóbbi időkig. Az őshalász magyar kultúrából mára semmi sem maradt, a fennmaradt eszközöket múzeumok, az életmódot néprajzi leírások őrzik. A folyók és az árterek mértéktelen átalakítása a felismerhetetlenségig átformálta az őseinktől örökölt Kárpát-medencét.
Utazásaink és túráink egyfajta időutazás jelleget öltenek, ha városokból és haladó térségekből kiindulva a lassú vidéket és a fejletlen országokat járjuk. Kellő odafigyeléssel és megfelelő látásmóddal felfedezhetjük a régi idők tárgyi emlékeit. Építészeti tárgyak és tereptárgyak késztetnek megállásra és nyújtanak tájékozódási pontot. A kiállítóhelyeken múzeumi műtárgyak őrzik a múltat. Minden az elődeink és más vidékek őslakosainak életéről és mindennapjairól tanúskodik, tanulságot és élményt csempészve az utazónak, túrázónak.
Kitekintő: A tárgyi kultúrával a technika és a néprajztudomány foglalkozik, jelenségeit feldolgozza a földrajztudomány (társadalomföldrajz).
Visits: 3