VeloTeoFoto © Fülep Teo, 2021.01.16.
Az ember ősidők óta rendkívül aktív lény, a vadászat és a harcászat jelentette a túlélést. A kényelmi, jóléti fogyasztói életmódban az ember mérhetetlenül passzív és mozgáskerülő, minden tevékenységében motorizált. Az így kialakul civilizációs betegségek miatt országos kezdeményezések kezdődtek: támogatni kezdték a sporttevékenységeket. De ezek iskolai, hétvégi sport jellegű pótcselekvések egy túlmotorizált életmód minden ártalma mellé. Legnagyobb eredményt a gondolkodás és az életmód megváltoztatásával lehetne elérni. A közlekedésben hatalmas lehetőségek vannak, mert napi szintű, mindenkit érintő tevékenység külön ráfordítás nélkül. A gyalogos és kerékpáros közlekedés a sportos életmód része, fenntartható és klímavédő, de jelenlegi rendszer és szemlélet valójában az autósokat vonzza.
Az ember ősidők óta rendkívül aktív lény, ahol a fizikai és a szellemi képességek együttesen jelentették a túlélést. A vadászat próbára tette az ember ügyességét, kitartását, erejét, szervező és együttműködő képességét. A túléléshez el kellett érni az eredményes vadászathoz szükséges minimális képességeket. A természeti népeknél a felnőtté válás feltételei közé tartozik a vadászatra való alkalmasság. A vadászat mellett a másik fizikai megmérettetés – sajnos – a harc volt. Sajnálatos módon az agresszió, a háborúzás is végigkíséri az emberiség történelmét. A harcászat szintén fizikai követelményeket támaszt a katonával szemben. De fizikai energia kellett a gyűjtögetéshez, a mezőgazdasághoz, a technikai műveletekhez, az építkezéshez és nagyrészt a közlekedéshez is.
A fizikai munka egy részét állatokkal végeztették, és bizonyára mindig, minden társadalomban voltak kiváltságosok, felsőosztály, akiket kiszolgáltak. Aztán jött az ipari forradalom, a gépesítés és a motorizáció. Kialakult a „nyugati típusú” jóléti, fogyasztói életforma, megjelent a jóléti fogyasztói társadalom. A piac terjeszkedése és a média, a filmek révén terjedt szét a világban az igény a nyugati kényelmi, fogyasztói életmódra – mintha ettől lenne az élet valóban szebb és jobb.
A kényelmi, jóléti fogyasztói életmódban az ember mérhetetlenül passzív és mozgáskerülő, szinte minden tevékenységében motorizált. A mai társadalom embere otthonában háztartási gépeket, a kertjében kerti gépeket, barkácsoláshoz barkácsgépeket használ, közlekedéshez autót és motort. Autóval jár dolgozni, bevásárolni, gyermekét az iskola küszöbéig szállítja. Ha a családban többfelé közlekednek, akkor külön autókkal teszik ugyanezt, egyre nagyobb autókkal. Nem gyalogol és nem visz terhet, csak az elkerülhetetlen minimális mértékben. Autóval háztól házig, és folyton siet. Ha csak pici előkertje vagy hátsókertje van, akkor is motoros gépekkel igazítja a növényeit. A motorizáció csúcsa a lombfújó („motoros seprű”), hogy már seperni, gereblyézni se kelljen. Gyermekeinek elektromos miniautót, elektromos rollert vesz. Aztán szabadidejében „kimozdul”, ismét autóba ül, autóval megy kirándulni, autóval viteti a cuccát, autón viszi a kerékpárt, autóval megy síelni. Sem gyalog, sem kerékpárral nem megy fel a hegyre, elképzelhetetlen számára. A városon sem megy át kerékpárral, mert túl soknak érzi, rutintalan, nem ismeri a kerékpáros lehetőségeket, nem mer az autóforgalom miatt, ezért autóval megy. Autóval hajt a természetbe, amilyen közel csak lehet. Autóval járnak a természet rajongói: a természetőrök, horgászok, vadászok is. Akinek vízparti nyaralója van, a vízpartig autó, a vízparttól motorcsónak vagy jetski a jármű. Örök kísérője a zaj és a légszennyezés, meg a balesetveszély, zsúfoltság, dugó. Mérföldekre van ez a természetes életmódtól, mozgás pedig már nincs benne.
A mai társadalom gyenge embere az évek során leépül, gyakorta elhízik, itt fáj–ott fáj, civilizációs betegségei lesznek. Egy részük egész életében nem mozog. Egy részük a napi tízezer lépésben hisz, ami nem elégséges a testnek. Egy részük edzésekbe vagy hétvégi sportba kezd, küzd és gyötrődik, hogy fogyjon és valamennyire karban legyen. Időt kell rá szakítania, ha jut, energiát és pénzt költ rá, de eredményt sokan nem érnek el. Az USA-ban, a túlfogyasztói társadalom őshazájában az elhízás világelső. Túlsúlyban Magyarország világszinten a negyedik, Európa szinten első helyre került. Súlyos gond van az életmóddal, az egészséggel. Az így kialakult civilizációs betegségek miatt országos kezdeményezések kezdődtek: támogatni kezdték a sporttevékenységeket. Természetjáró fejlesztésekbe kezdtek, kerékpárutakat építenek (ígérnek), az oktatásban bevezették a mindennapos testnevelést, újjászervezték a vándortábort.
Ez mind örömteli, de sajnos iskolai, hétvégi sport jellegűek, pótcselekvések egy túlmotorizált életmód minden ártalma mellé. Éppen ezért mégsem mondhatjuk véleményem szerint, hogy ezek az országos intézkedések jelentős reményt adnának arra, hogy javuljon a hazai lakosság egészsége. Azért nem várhatjuk, hogy ezek a lépések eredményesek lesznek a magyarok egészségesebb életmódra állításában, mert nem az életmódra hatnak. A foci csak keveseket ér el. A versenysport nem is cél, mert nem az egészséges életről szól, hanem egyfajta foglalkozás, ipar, üzlet. A tömegsport szabadidős, hétvégi mozgás, önmagában kevés, sőt a jelen körülményei az autókkal elborított, dugókba fulladó kirándulóhelyekhez vezetnek. A mindennapos testnevelést pedig kellemetlen kényszernek élik meg a gyerekek, nem szeretik, és csak addig hat, amíg tart az iskola. Ezek egyike sem az életmódot befolyásolja, pedig ez lenne a kulcsszó.
Legnagyobb eredményt a gondolkodás és az életmód megváltoztatásával lehetne elérni véleményem szerint. Első a gondolkodás, ami fejben dől el: azt kéne az emberek fejébe vésni, hogy a konkrét betegségek hiánya még nem egészség, a szabad levegő és a mozgás pedig maga az élet. Életminőségünk, lehetőségeink egyik alappillére, hogy a fizikai képességeink mire alkalmasak. Ha úgy élünk, hogy a mozgás csak egy halvány rossz emlék az utolsó tesióráról, akkor semmire sem vagyunk alkalmasak. Korunk népbetegsége az a tévhit, hogy a szükséges mozgás megoldható egy kutyasétáltatásnak megfelelő renyhe mozgással. A test és lélek harmóniája elveszett a történelem során.
A közlekedésben hatalmas lehetőségek vannak, mert napi szintű, mindenkit érintő tevékenység külön ráfordítás nélkül. A gyalogos és kerékpáros közlekedés a sportos életmód része, fenntartható és klímavédő. Kétségtelen és örömteli, hogy országszerte vannak kerékpáros fejlesztések, de ezekkel nagy baj van. Jelenleg kettős játékot játszanak, egyszerre fejlesztik a közúti, autós és a kerékpáros közlekedés infrastruktúráját, miközben a települések területe nyilván nem elegendő mindkettő növelésére. A kerékpárutak rövid szakaszokból állnak, mindig másodlagos, utólagos jellegük van. A kerékpárút Magyarországon akármilyen lehet: akárhol megszakadhat, 10 méterenként megváltozhat, akárhányszor oldalt válthat (időveszteséget és idegbajt okozva), gyalogosokkal lehet közös vagy rosszul elválasztott, nincsenek rajta zebrák, az útminősége bármilyen rossz lehet (repedések, púpok ezrei), útfelületén lehetnek oszlopok, autóparkolók, tekervényes, cikcakkos kerülőkön is vezethet. A kerékpárút esetében nem cél az egyértelműség, nincs benne dinamika; vagy kitáblázva nincs, vagy saját útfelülete nincs és csak festékkel és táblákkal hozták létre. Az útkereszteződésekben, buszmegállóknál hirtelen vége lehet, vagy járdává válik, megoldatlan. A szolgáltatók és intézmények többsége nem vár kerékpárosokat, és nincsenek erre ösztönözve sem. Kerékpárút nem vezet vasúti és közúti fővonalak mentén, vagy ha néhol már kiépült, rendszerint jókora kerülőket tesz.
A jelenlegi rendszer és szemlélet valójában az autósokat vonzza, nekik szól, míg a kerékpárosok közül csak a legtapasztaltabbak és legelszántabbak indulnak el. A rossz (kamu) kerékpárút nem ad jó megoldást a kerékpáros közlekedésre, de a közút autóforgalmának gyorsításával az autózást támogatja. Amíg sokan félnek és nem érzik magukat biztonságban egy kerékpáros infrastruktúrán, amíg a gyerekeket nem merik elengedni, addig az emberek többsége az autót választja. Az „autós neveléssel” felnövő gyerek pedig jó eséllyel szintén autós lesz.
A gyalogos infrastruktúra a kerékpárosnál is sokkal rosszabb. Településen belül sincs minden városrész összekötve járdával vagy gyalogúttal. Városokban többnyire van járda, de sokszor rendkívül keskeny és nem vezet végig. Települések között gyalogutak jellemzően nincsenek, sokszor még padka sincs. A gyalogos felületeken lehetnek oszlopok, belóghatnak házak, kerítések, elfoglalhatják a parkoló autók, és az útburkolat minősége akármilyen rossz lehet, teljesen mindegy. Gyalogutak nem épülnek, a gyalogos fejlesztéseket csak néhány tízméteres nagyságrendű járda és lépcső jelenti 40 év késéssel. A kerékpáros fejlesztések egy része a gyalogosok kárára történik, ahol a két fenntartható közlekedési ágazat egymással kerül konfliktushelyzetbe (egyikük sem fér el rendesen, nincs egyértelmű térelválasztás), míg több sáv az autóké. Egy élhető városhoz pont fordítva kellene gondolkodni.
A korábban kiépített úthálózatot mostanára teljesen kisajátították az autók, a jelenlegi fejlesztések pedig összességében még mindig az autósokat csábítják. A sokszor több autósávot kényelmesen használó, célirányosan haladó autósok mellett a kerékpáros és a gyalogos szerencsétlenkedik, botorkál és keresi a folytatást, cikkcakkban és kerülőkön jár. Ez a szemlélet nem a sportos életmód felé tereli az embereket, és pont szemben halad a fenntarthatósággal, klímavédelemmel, egészségvédelemmel. Ígéret van arra, hogy hazánk be lesz hálózva kerékpárutakkal, és biztató, hogy utóbbi években kiváló kerékpárutak is épültek. De a fontossági sorrenden fordítani kellene.
Ajánlások Magyarország egészségpolitikájához és közlekedéspolitikájához:
- A társadalmi egészségképen kellene javítani: a fizikai erő, edzettség és állóképesség az egészség mértéke.
- El kellene oszlatni azt a tévhitet, hogy az egészségfenntartó mozgás helye elsősorban szabadidős pótcselekvés.
- Az életmódszerű mozgással járó tevékenységeket kellene támogatni: ez a cél teljesen egybevág a fenntarthatósággal és klímavédelemmel.
- Valódi kerékpárutak készüljenek valódi hozzáértők bevonásával, valódi műszaki átvétellel. (A szakaszos, szakadozó, kitáblázatlan, hiányosan jelölt, cikkcakkos, gyalogosokkal és parkoló autókkal zavart, a kerékpáros nyom festéktechnikával „épült” tákolmányszerű kerékpáros utak elnevezésére a „kerékpársurranó” nevet javaslom.)
- Belvárosokban és turisztikai központokban az autóparkolók méretét fokozatosan csökkenteni kell, mert a bővítés csak kielégíthetetlen forgalomnövekedést generál.
- Fontossági sorrend a közlekedésben: elsődleges a gyalogút és a járda, másodlagos a kerékpárút, harmadlagos a közösségi közlekedés, negyedleges az autós infrastruktúra. Különösen nagyforgalmú helyeken, a városrészek között és az ingázóútvonalakon.
- A szolgáltatók és az intézmények kerékpáros infrastruktúráját központi támogatással építsék ki.
- Ösztönözni kellene a motor nélküli kéziszerszámok fejlesztését és használatát.
Visits: 50