Ökotúrák: természetjárás természetesen, fogalmak és buktatók

Click to rate this post!
[Total: 0 Average: 0]

Eco-tours: hiking naturally, concepts and pitfalls

VeloTeoFoto © Fülep Teo, 2022.01.25.

Ebben a blogcikkben a korunkban gyakran, de nem egyértelműen használt „fenntartható turizmus”, „szelídturizmus”, „alternatív turizmus”, „környezettudatos turizmus”, „zöldturizmus” és „ökoturizmus” fogalmait járom körül: dióhéjban magyarázom és rendezem; majd írok az ökoturizmus buktatóiról.

Globális turizmus: Korunkban a turizmus a világ minden táján jelen van, alapvetően pozitív fogalom, a béke iparága, mégis lehet konfliktusforrás, a túlturizmus, tömegturizmus és keményturizmus pedig globális probléma. A turizmus korunk embere számára divatos hobbi, szakma, életmód, lehetőség, problémaforrás, munka, megélhetés, üzlet, iparág. Minél túlterheltebben, hajszoltabban, minél jobb módban és természettől eltávolodottabban élünk, annál nagyobb jelentősége van a szabadidős turizmusnak.

Túlturizmus, tömegturizmus és keményturizmus: A természeti és kulturális értékekkel és a helybéli lakossággal szembekerülő, túlzott embermozgással, járműforgalommal és túlfogyasztással járó túlturizmus, tömegturizmus és keményturizmus nem fenntartható (rablógazdálkodás), így egyetlen országnak és térségnek sem lehet hosszútávú célja.

Fenntarthatóság: A fenntarthatóság (eredetileg „fenntartható fejődés”) fogalma az 1980-as évektől kezdett elterjedni, lényege a jelen igényeinek olyan módon történő kielégítése, amely a következő generációknak is ugyanilyen életlehetőséget hagy. A fenntarthatóság (élni hagyni másokat) minden nép, kor, kultúra, vallás, politika és filozófia általános, egyetemes, vitathatatlan alapértéke kell, hogy legyen. A nem fenntartható civilizációk csak rövid ideig képesek fennmaradni, történelmi példák tanúsítják, hogyan számolták fel önmagukat. Korunk „nyugati típusú embere” sem fenntartható, és mi is az összeomlás lehetőségével szembesülünk.

Fenntartható turizmus, szelídturizmus, alternatív turizmus, környezettudatos turizmus: A fenntarthatóság gondolatkörén belül megjelenő fenntartható turizmus, szelídturizmus, alternatív turizmus, zöld turizmus és ökoturizmus azonban rendezetlen fogalmak. Használatuk nem egységes a szakirodalomban sem, nem világos sem a tartalmuk, sem a jelentésük. Használják ugyanabban és más értelemben, szinonimaként és turizmus-fajtaként, használják divatból, megnyerve a felelős turistáskodásra vágyókat.

Mi a fenntartható turizmus? A fenntartható turizmus megkímél minden érintettet (természeti és épített környezet, lakosság), és a turizmus lehetőségét pedig meghagyja a következő generációknak is. Véleményem szerint a fenntartható turizmus, szelídturizmus, alternatív turizmus, környezettudatos turizmus ugyanazt jelenti, (és nem is érdemes kis különbségek hangsúlyozásával zűrzavart kelteni olyan turisztikai tevékenységek között, melyeknek egyetlen közös céljuk a fenntarthatóság). Elméletileg szinte minden turisztikai ágat lehetne és kellene fenntarthatóan művelni, ahol a fenntarthatóság alapelveire épül a turisztikai kínálat.

Mi az ökoturizmus? Az ökoturizmus (korábban zöldturizmus) talán a leggyakrabban használt fogalom a turisztikai piacon: ökoturisztikai kínálat. A fenntartható turizmuson belüli ökoturizmus sajátossága, hogy természeti, természetközeli tájakra irányul fenntartható módon. A természeti turizmus is a természeti, természetközeli tájakra irányul, de nem feltétlenül fenntartható módon (például óriási, luxus óceánjáróval, autóval). Az ökoturizmus fogalma 1970–80-as években jelent meg, de máig nem egyértelmű és egységes a használata. Az ökológia tudomány nevéből átvett „öko” előtag egyáltalán nem szerencsés véleményem szerint sem a turisztikában, sem más üzletágakban, mégis ez került leginkább köztudatba.

Milyen az ökoturizmus? Az ökoturizmus számára a természet és a hozzá kapcsolódó kultúra jelenti a vonzerőt, nem a nagy látványosságok. Kis létszámú, nem tömeges. Tudatosan ismeretszerző és tudatosan természetvédő jellege van, egyenletesebb eloszlású, kevésbé szezonális. Haszonhoz juttatja a helyi őslakosságot és a természetvédelmet, egységében kezeli a tájat. Az ökotúrázók izomerővel, vagy természeti erők megzabolázásával mennek természeti környezetbe természetbarát szemlélettel, környezetbarát eszközökkel, élményekért és megfigyelésekért, kis csoportokban.

Ökoturisztikai ágak: Természetjáró turizmus (gyalogos természetjárás), kerékpáros turizmus (túrakerékpározás; hegyi, alföldi), víziturizmus (evezős, vitorlás, folyami, tavi, tengeri, vadvízi, úszó), magashegyi turizmus (hegymászás, gleccsertúrázás, via ferrata), lovasturizmus, síturizmus, barlangászás, falusi turizmus, gyógyturizmus, vallási turizmus, légisportok (sárkányrepülő, siklóernyő) stb.

Az ökoturista vendég a természetben: Minden emberi jelenlét hatással van a környezetre, ugyanakkor a természet része az ember, a természet az emberrel együtt értelmezendő. Egyedül a legmagasabb természetvédelmi fokozatot kiérdemlő rezervátumok, magterületek, fokozottan védett területek azok, melyektől esetenként indokolt az embert teljesen távol tartani, és erre a korunkra rendkívül beszűkült és befolyásolt életközösségek miatt van szükség. Az őslakosság évezredes alkalmazkodással szokott a földjéhez (természeti népek, ősi törzsek, őslakos népcsoportok), ahol hatalmas tudást felhalmozva és biológiailag alkalmazkodva harmóniában él a számára otthont nyújtó természettel. A helyi őslakosság tekinthető házigazdának, akik otthon vannak, míg az ökoturista is csak vendég, átutazó a természetben.

Az ökoturizmus buktatói: Eleve nehéz kifogástalanul fenntarthatóan túrázni és ökoturistaként viselkedni egy hibásan felépített, nem fenntartható világban. A hagyományos, természetközeli paraszti gazdálkodásból kiszakítva évtizedes marketing, átnevelés és üzletpolitika szoktatott bennünket a kényelmi–fogyasztói társadalom rossz szokásaihoz, amelyek globális problémákhoz vezettek. Ezektől nem könnyű megszabadulni, nehéz őket távol tartani, sőt olykor észrevenni is.

Közlekedés: A turizmus, túrázás első lépése eljutni valahová, a közlekedés, utazás. A téma összetettsége és bonyolultsága miatt most csak a természeti területek országon, hazánkon belüli megközelítéséről írok. Évtizedes tapasztalatokkal tudom alátámasztani, hogy hazánkban túrázás céljából minden viszonylatban, lakóhelyünkről bármelyik természeti területre el lehet jutni csak közösségi közlekedést használva. Ez azonban nem mindig egyszerű, tartogat kihívásokat: korán kelni, menetrendhez igazodni, átjutni a fővároson, rizikós átszállást elérni vagy lekésni, várakozni, gyalogos szakaszokat közbeiktatni, az utazáson ivóvíz és mosdó igényeket megoldani stb. Az árát, a viteldíjat tekintve nem olcsó, de lehetnek kedvezményeink, és ha az autó teljes költségével (üzemanyag, díjak, karbantartás, amortizáció) számolunk, több fő esetén sem olcsóbb az autó. Számos oka van annak, miért lett divatos a veszélyesebb, szennyezőbb autóval indulni egy túrára, legyen az a település szomszédságában, vagy az ország túloldalán, és ez a természetben is látványos: autók parkolnak mindenhol, a természet belső területein is, megtelnek az útszélek és a parkolók, dugók is kialakulnak. Autóval érkezve nem beszélhetünk ökotúráról, akkor sem, ha a túrafelszerelésünket vagy túrakerékpárunkat vitettük autóval. Főleg nem lehet ökotúra, ha az autó a vízpartig, vagy fel a hegyre, fennsíkra juttatta a túrázót, eszközeit. És elveszi a túra lényegi részét és szépségét, hiszen a túra célja maga az út és az odajutás munkája, küzdelem önmagunkkal és az elemekkel. Az ökotúrázó helyhez illő, fenntartható közlekedéssel és sebességgel induljon útnak.

Felszerelés: Korunkban a turisztikai technika piacának kínálata alapból mesterséges, szintetikus műanyagokkal van tele, ahol az anyagok visszaforgatása nem megoldott. A ruházattól a kütyükig, hulladékként minden problémás. „Örökéletű” műanyagok, veszélyes fémek. Ezek hulladéka nyilván nem köthet ki a természetben, a lemerült elemek sem, de mikroműanyagok, zsírok és kioldódó anyagok szennyezhetnek. A hulladéktermelés globális probléma, ahol az anyagok körforgása nem valósul meg, ezt azonban végképp ne a turizmus számlájára írjuk.

Étkezés, csomagolás: A környezettudatos vásárlás és csomagolás elvárható az ökoturizmustól, a helyes választás számon kérhető. Például konzervek helyett szalonna és kolbász; csomagolt tartós pékáruk helyett friss pékáru, kekszek; PET-palacos ásványvíz helyett termosz, kulacs, forrásvíz; alufólia helyett textilkendő és papírszalvéta. Hosszú élettartamú evőeszközök, étel-ital tartó edények és dobozok, mosható kendők, elszennyeződés után gyújtósnak használt papírok, hazavitt és szelektíven gyűjtött zacskók. A betétdíjas visszaváltás visszaszorítása, az elvi hibás szelektív hulladékgyűjtés és a társított csomagolások elterjedése nem a turizmushoz köthető. Korbetegség és divat azonban, hogy flakonos ásványvízzel, műteával, aludobozos gyümölcslével és energiaitallal indulnak kirándulni a kristálytiszta források közé, kombidobozos italokat, csomagolt, tartósított péksüteményeket osztanak erdei iskolákban, alufóliába csomagolnak, és ezek gyakran a természetbe, tűzbe kerülnek – ökotúrán ilyenek nem történhetnek.

Kitekintő: Mások is foglalkoznak ökoturizmussal: hamarosan.

Click to rate this post!
[Total: 0 Average: 0]

Hits: 9

A nagyvárosi közlekedés evolúciója

Click to rate this post!
[Total: 0 Average: 0]

The evolution of urban transport system

VeloTeoFoto © Fülep Teo, 2022.01.21.

Változó világunk: Gyorsan változó világban élünk, a változás üteme pedig egyre gyorsabb. Mintegy 30 évenként teljesen átrendeződnek a dolgok körülöttünk, ez látványosan elénk tárul az emlékek és a régi városképek tanulmányozásával. A közlekedés rohamos fejlődésen esett át az utolsó 100 évben, és egyáltalán nem egyértelmű, hogy a fejlődés előre mutatott. Nézőpont kérdése, hogy mit tekintünk fejlődésnek. Korunkban az egyén kényelmét, szabadságát és függetlenségét tekintik értéknek, de hosszútávon fontossági sorrendben ezek elé kerül az élhető város és a fenntartható közlekedés célkitűzése. Az archív fotókat elemezve olyan életvitel rajzolódik ki előttünk, amelynek megvalósítása ma hangzatos nevekkel illetett célkitűzés lehetne: sokan szeretnénk olyan városban élni, mint a sárguló képek „fejletlen” világában.

Közlekedésfejlődés és közlekedéstörténet: A technikatörténet fontos fejezete a közlekedéstörténet. A közlekedésfejlődés tetten érhető minden egyes város történetében. Mivel a technikai találmányok és a mérnöki vívmányok szinte minden településén megjelentek, a jelentős változások nagyjából egy időben, legalábbis egy korszakban történtek mindenhol. Szinte ugyanaz zajlott a világ minden táján némi időbeli eltolódással, sőt meghatározóak a divathullámok a mai napig. A technika fejlődése nem állt meg, a történelemnek sem lett még vége, a Földön jelenleg elterjedt városi közlekedési rendszer nem az utolsó állomás. Annál inkább így van, minél problémásabb a jelenlegi helyzet, az autókorszak. Néhány országban azonban túlléptek az autókorszakon, és már mindenhol szerepet játszanak az új idők trendjei, a jövő irányvonalai kirajzolódni látszanak.

Korszakok: A nagyvárosi közlekedéstörténet főbb evolúciós állomásainak, szakaszainak megállapításához elegendő a jelentősebb városok történetének ismerete. Ebben a blogcikkben saját véleményt és korszakolást fogalmazok meg.

1. Városi ősutak kora: Természetes, többnyire terepidomok által vezetett utak a „városi ősutak”, például völgytalpakon, vízfolyások mentén. A nagyvárosok kialakulásának helyei nem ok nélkül valók, az ősi városmagok gyakorta egy-egy víz mentén létrejött útkereszteződés köré épültek. Ezeket a földutakat, kőutakat és a kialakuló úthálózatot gyalogosan és szekerekkel használták, itt vonultak a háziállatok is. Mai szemmel nézve nyüzsgő, de csendes falusias élet zajlott itt. Példák: ókori és középkori típusú városokban, a jelenlegi városok között erre már aligha találunk példát.

2. Kezdeti vegyeshasználatú (multimodális) városi utak kora: A városi ősutak használata az újonnan megjelenő közlekedési eszközök elterjedésével változott meg. Omnibuszok, kerékpárok, villamosok, automobilok, motorkerékpárok voltak a technika vívmányai. Az útburkolat is fejlődött, elterjedtek a kövezett, macskaköves utak. Rajtuk közlekedtek a gyalogosok, az állatok és a szekerek is. Ebben a rendszerben minden járműnek helye volt az úton, a forgalom enyhe és elviselhető volt, mai fogalmakkal élve élhető település és fenntartható vegyeshasználatú (multimodális) közlekedés uralkodott, bár már az első autók és motorok is szennyezték a levegőt. Példák: Európa városai az 1800-as években, az 1900-as évek első évtizedeiben.

3. Autóközpontú városi utak kora: A fejlődés a a helyigényes és területfoglaló jellegű személyautók irányába tolódott el szép lassan. A személygépkocsik fokozatos elterjedése nyomást gyakorolt a városokra. A kezdeti vegyeshaszálatú (multimodális) városi utak egyre meghatározóbb elemei lettek a gyorsabban haladó, zajos, pöfögő gépjárművek, de ekkor még nem okoztak jelentős gondot. Az autókat nyilván a tehetősebb emberek használták, megkönnyítette az életüket, a többi városlakó pedig inkább elszenvedője lett a megjelent zajnak, füstnek és balesetveszélynek. Példák: Európa városai kb. az 1900-as évek közepén.

4. Forgalomnöveléses autóközpontú városi utak kora:
4.1. Autósítás kora: A korszak első felében az autóközpontú városi utakat anélkül is elkezdték fokozni és kiterjeszteni a városokra, hogy azt a forgalomnövekedés feltétlenül indokolta volna. Forgalomtechnikai eszközök fejlesztésével és útszélesítésekkel, többsávosítással dolgoztak, az aszfaltutak megjelenése pedig gyorsította a forgalmat. A városokat módszeresen adták át az autók uralmának, méghozzá szinte erőszakkal, áldozatok árán: vízfolyásokat csatornásítottak és fedtek le, kétsávosítottak, villamosvonalakat, kisvasutat, kerékpárutat számoltak fel, városrészeket (lakónegyedet, temetőt) vágtak át útépítés céljából, a főutakat bevezették a város szívébe, szép terekből is autóparkolókat csináltak. Az ekkori szemlélet szerint egy város legfőbb értéke a jól autózhatóság. Az autókultúra divathulláma Los Angeles városából, az USA-ból, Észak-Amerikából indult világhódító útjára, és a mai napig nehezen tudnak elszakadni tőle. Egyre kiterjedtebb forgalmi dugók, a civilizációs ártalmak megnövekedése és élhetetlen városok kialakulása jellemzi helyhiánnyal, jelentős utcazajjal, légszennyezéssel és balesetveszéllyel. A korábbi fenntartható közlekedéstípusok kiszorultak és másodrangúak lettek, cikkcakkos nyomvonalat kaptak, a gyalogos közlekedés nehézkessé vált. Az autó vágyott státusszimbólum lett, az emberek leszoktak a mozgásról. Példák: Hazánk városai kb. az 1960–80-es években.

4.2. Együttes közlekedésfejlesztés kora: A korszak második felében az autóforgalom ártalmai miatt elkerülőutakat, belvárosi sétálóövezeteket és csillapított forgalmú területeket hoztak létre. A tömegközlekedés ajánlatai azonban nem meggyőzőek az autós tömegek számára, az új, másodlagos, színvonaltalan kerékpárutak sem zavarhatják az autóforgalmat – vagyis az autóforgalom és kiépítettsége változatlanul növekszik. A megjelenő beváráslóközpontok és plázák rendkívül rossz hatással vannak a közlekedési állapotokra, a belvárosi és lakótelepi parkolók, a forgalomtechnikai fejlesztések mind az autók számának további növekedését támogatják, szorgalmazzák. Megjelenik a környezeti nevelés, a zöldebbre váltás népnevelő biztatása, de anyagi és technikai ösztönzés, a választás valódi lehetősége még nincs mögötte. Példák: Hazánk jelenlegi közlekedésfejlesztési szakasza az 1990-es évektől kezdődően.

5. Fenntartható vegyeshasználatú (multimodális) városi utak: A forgalomnöveléses autóközpontú városi utak rendszere nem fenntartható és zsákutcába vezet. Az autós kiépítettség fejlesztése képtelen lépést tartani az autók számának növekedésével és a forgalomnövekedéssel, közben elfogy a hely. Egyre több szakaszon, egyre gyakrabban és tovább tartó forgalmi dugók alakulnak ki, a fővárosokban városképi elemmé válik a dugó. A világon mindenhol rájöttek arra, hogy a közösségi és a kerékpáros közlekedés lehet a közlekedési csőd jó megoldása. Szemmel látható és átütő sikert azonban csak ott arattak, ahol ezt a felismerést komolyan gondolták. Dánia és Hollandia a közlekedési szokások gyökeres átalakításával jöttek ki az „autócsapdából”, létrehozva ezzel az országaik új lüktető, jellegzetes, sportos, egészségtől duzzadó arculatát. A kerékpárt tették a városok első rangú járművévé, az autók elé. A közösségi közlekedés hálózatát, járatsűrűségét és tarifarendszerét, kedvezményrendszerét is az autók elé helyezték, család és vendégek esetében is. A végállomásokon, közlekedési csomópontokon P+R parkolókat hoztak létre, sok ezer kerékpár befogadására alkalmas parkolókat. Virágkorukat élik a belvárost és agglomerációt összekötő, behálózó villamosok–vasutak. A fenntartható vegyeshasználatú (multimodális) városi utak forgalomáteresztő-képessége az autóközpontú városi utak háromszorosa, a városok újra élhetővé váltak: lecsökkent légszennyezés, szinte megszűnt utcazaj, lecsökkent balesetveszély, javuló népegészség, és mindenki gyorsan célba jut. Példák: Dánia, Hollandia.

Értékelés: Utólag már könnyen megállapítható, hogy a technika fejlődésével nem járt együtt a rendszerszemlélet fejlődése. A „fejlődés” következményeit sosem ismerik fel az elején, amikor még át lehet gondolni a haladás irányát. A műszaki és környezeti tudás gyarapodása mellett továbbra is a rövidtávú és az egyéni érdekek mentén történő gondolkodásmód érvényesül – mással nem magyarázható egy nagyváros autós bővítése, miközben a világban már épp ez ellen küzdenek. Például Kína zsúfolt városaiban tömegek kerékpároznak, de a szemükben „magasabb életszínvonalat” képviselő autóra váltanak, amint megtehetik. Magyarország autópálya építései és városi parkolóbővítései mögött is messze elmaradnak a fenntartható közlekedés fejlesztései, ennek megfelelően a hazai lakosság szemében az autó továbbra is az élet alapja. Mindkét ország közlekedésfejlesztése a zsákutca felé tart, a kezelhetetlen dugók elkerülhetetlenek. Valószínűleg akkor fordul a fejlődés fenntartható irányba, ha már leértek a gödör aljára, mint például Hollandia. Úgy tűnik, minden országnak végig kell menni a közlekedés „evolúciós útján”, és nem képesek mások kárából tanulni és kihagyni egy felesleges szakaszt.

Tanulságok: Könnyű belátni, hogy hely nem lesz több a városokban, és minél nagyobb népsűrűségben, minél több ember siet egyéni térfoglaló módszerekkel, annál lassabban halad a forgalom összes résztvevője, és halmozódnak a civilizációs ártalmak. (A civilizációs ártalmak terhelik az államkasszát, növelik a GDP-t.) Kettős irányban sem lehet egyformán fejleszteni a korlátozott hely miatt, az autós ágazat pedig erőszakos helyfoglaló. Közösségben közösségi, a köz egésze által hozzáférhető, árában és útvonalában ösztönző közlekedést kellene megteremteni, és az egyéni közlekedésmódok közül csak azt támogatni, amely a köz érdekei számára pozitív, nem negatív hatású. Nagyvárosokban a hatalmas térigényű autóközpontú közlekedés a legtisztább motorral sem lehet fenntartható. A fenntartható közlekedés, élhető városok iránya az autókat kiváltó közösségi közlekedés és a koppenhágai típusú kerékpárfejlesztés.

Click to rate this post!
[Total: 0 Average: 0]

Hits: 6