Ebben a blogcikkben az Erdélyben tett varázslatos utazásaim és számos kalandozásom benyomásait kristályosítom, ami azon olvasók számára lehet izgalmas, akik nem, vagy csak futólag fordultak meg a Király-hágón túli meseországban, Erdélyországban.
Transylvania: magical journeys in a fairytale country: Erdély.
VeloTeoFoto © Fülep Teo, 2022.01.26.
Bevezetés Erdélybe: Erdély önálló földrajzi és kulturális egység, ezeréves néprajzi csoportok hazája és élő múzeuma. Az Erdélyi-medence hatalmas hegyvidéki területéről beszélünk a Király-hágó mögött, egészen Moldva határáig, sőt már a Partium és a Bánság is Erdélyhez sorolt. Az ókorban trák eredetű dákok lakták jóval szélesebb területen, majd 271-ig a Római Birodalom része lett Dacia néven. A forgatagos népvándorlás idején gótok, hunok, gepidák, avarok és szlávok lakták, a 10. századi magyar honfoglalás korában zömét a Bolgár Birodalom uralta. A vlahok (románok) a 12. századtól kezdve érkeztek nagyobb számban a mai Albánia területéről, a rómaiaktól származtató dákoromán elméletnek érdemi bizonyítékai nincsenek. A népvándorlás képlékeny századai során nomád pásztor törzsek mozogtak Eurázsia-szerte, majd a magyarok által már lakott területek gyérebb részeire érkező hegyvidéki románok békésen és mozaikosan beékelődtek. Erdély a magyarság önálló egységévé („Erdélyországává”) alakult a középkorban, és ez a jelleg azóta is megmaradt, hogy Erdély 1918 (Trianon) óta Románia országához tartozik.
Az elnyomott Erdély korában: Az első benyomásom Erdélyről még az előző rendszerben történt 1984-ben, amikor a kommunista diktatúra igen pusztító változata taposta az ezeréves Erdélyt. Egynapos körút volt, térképet nem volt szabad vinni, (de megoldottuk). Összefüggő zöld erdőségek, egymás elől bujkáló hegyek, lepukkant települések, dróttal összetákolt rozsdás gázos buszok, rendőrök, és a mérhetetlen szegénység maradt meg az emlékezetemben. A meglepően barátságos utcák és terek szélén élelmiszerboltok ajtaja előtt hosszú sorokban várakozó emberek. A szinte teljesen üres boltokban 3 darab hitvány áru egy-egy termékből, mintha eleve használt lett volna mindegyik, és a személyi kultusz poszterei lefedték a sápadt falakat.
Utazás Erdély szívébe: Ma már szabadon utazhatunk, a következő útjaim a „klasszikus” Erdélyt tárták elém 2005 után. Az Erdélybe vezető utak ütőere a Kárpát-medencéből vezet az Alföldön és a Partiumon át, fel a Réz-hegységbe, át a Király-hágón (582 méter tszf.), majd le az ősi földre. Jellegzetes erdélyi, domború kúpformába rakott széna díszíti a tájat szerteszét, minden egyedi: a települések, a látnivalók – megérkeztünk. Egy álló napig mehet a buszunk keletre, még mindig nem érünk a végére, és valami meglepetés lapul minden kanyarban. Itt időzni kell, bóklászni, szemlélni. Hol kátyúkból készült úton, hol zakatoló betonlapokon, hol tüköraszfalton haladunk. Hajmeresztő manőverekkel száguldó helybéli autók, olykor buszok(!), parkoló autókba fulladt belvárosok, rémes lakónegyedek, és a féken tartott idő mementói, ez egy külön ország.
Erdély hegyei közt: A Kárpátokhoz tartozó Erdély hegyi tájainak és hegységeinek közös jellemzője a művelés és a vadság girbegurba határa, ahol az élet és az elmúlás kéz a kézben jár. Nyugaton, az Alpok lakói egészen másképp formálták a hasonló jellegű tájat, ott éles határok és pedáns művelés rendeztek el mindent. Erdélyben viszont még megvan az ősi vadság és eredetiség. A Bihar-hegység heves patakjain átkelni sem egyszerű, a kétszeres csapadékmennyiség süppedő, buja életet vitt a fenyvesekbe, ahol némi fajismerettel hosszú listát lehet írni, mert minden fontos fenyvesi növény jelen van. De még a valamivel szárazabb Kalotaszegen is víz csordogál mindenhol, kiterjedt legelők és járatlan hegyek ölelik a falvakat. Legelők, nyájak, erdő és erdő, havasi legelők, apró tavak, lápok, káprázatos tájak, este zuhanó hőmérséklet, a levegőt harapni lehet. Az erdők mélyén farkasok és medvék, főleg a Hargitán.
Lassan csöpögő idő: Erdélyben sokfelé meg kell állni, időzni, és elfelejteni a nagyvilág zaját. Erdély azonban nem a Király-hágón kezdődik, hanem Budapesten, a Néprajzi Múzeumban, ahol tárgyi emlékeink sorában hangsúlyos szerepet kapott. A vitrinek mögött kimerevített magyar néprajz, mint szertár és időkapszula, teríti elénk a múltat. Erdély azonban beenged egy másik dimenzióba, ahol a jelen az ősrégi múlt folytonossága, itt még elevenek a műkincsek. Még aszfalt sincs minden úton, csak köves és saras zötyögő; háziállatok serege vonul bambán nap nap után, s nénik szedik utánuk a kilapult trágyát; a népművészet itt még öröklött szokás; a népviselet pedig a lassú élet része, büszkesége – és ez nem színpad, nem múzeumi bemutató, hanem maga a tapintható valóság, az élő múlt! Néha mintha áthajtottunk volna egy láthatatlan időkapun: elfelejtett, múltban rekedt városkák lapulnak a hegyek között. Erdély élő múzeum, ahol középkori módszerrel főzik faluvégen a pálinkát, ahol rozsdás bodegában (kocsma) cserélnek gazdát a bölcsességek.
Erdélyiek: Az erdélyi ember egyetlen mondatával felfedi származását, a nyelvhasználatuk sajátos és hamisíthatatlan, az elszigetelt csángók beszédét pedig alig értjük. Szókimondók, jellemük egyenes, mellé nem beszélnek, humoruk ütős. Biztos, hogy van náluk pálinka, visszautasítani nem lehetséges. Ételük tartalmas, ízviláguk markáns, sörük rekeszekben, a kürtőskalács felejthetetlen, a gyerekeknek hűsítő, tábortüzük az égig ér, vendégszeretetük marasztaló, egy erdélyi bulinak párja nincs. Csorba, töltött káposzta, áfonya, csipkebogyólekvár, zakuszka, sajtok, szalonnák, Tiltott Csíki Sör. A polgármester főszervező, a tiszteletes közvetlen és kimért beszédű, minden gyerek tisztelettudó, de még a medvényi pásztorkutya is embertisztelő. Megpillanthatunk szőnyegmosást patakban, ekhós szekerek vándorait, ez egy meseország, de már betörtek a nyugati szelek…
A nyugati szelek hatásai: Körülbelül 2010 után Erdély a változás útjára lépett. Először aszfaltot kapott néhány ezer éve sáros földút, jobb iskolabuszok járnak, mint bárhol Európában, korszerűsítés és beruházás, high-tech szennyvíztisztító. Majd nyugati támogatással kőfalakat raktak patakmedernek – hogy ne legyen több árvíz, s ne legyen több hal; autópályák létesülnek, faluban terített nagyvárosi térkő és betonozott csatornába terelt csörgedező ér, hollywoodi fényparádé sóbányában, fogyatkozó állattartás, elköltöző fiatalok miatt halványuló hagyományok, egyre több autó, bazár és autós turista. Fiókban maradnak a kelengyének szánt varrottas terítők, vendégeknek és turistáknak szól a kenyérsütés. Csak nehogy az ősi mesevilág alkonyát hozzák a nyugati szelek!
Feltételek, felkészülés: Erdélyi utunk előtt alaposan tanuljuk, komoly útikönyvekből és forrásokból készüljünk. Csakis helyi idegenvezetővel, túravezetővel menjünk, kinek a gyökerei ott vannak, aki ismeri a nemzetek közötti és nemzetiségi viszonyokat, és beszéli a helyi nyelveket, kinek ízes a szójárása és vérében a székely humor, aki képes fellibbenteni a csipkét Erdély titkos világáról. Egész Erdélyben, Moldva határáig elég magyarul tudnunk, a vásárokban fizethetünk forinttal. Kerékpáros utazóknak kemény és nem ajánlott ország ez keskeny utakkal, kerékpárutak és padkák nélkül, vad autóforgalommal, rengeteg kóbor kutyával, düledező, ijesztő negyedekkel. Erdély a fotósoknak első osztályú téma!
Mit érdemes megnézni Erdélyben? Ha vadregényes fenyvesben, hegyekben szeretnénk túrázni, irány a Bihar-hegység: a Pádis-fennsík és környéke. Őserővel zúgó patakok, a Szamos-bazár átjáróbarlang, a gigantikus szádájú Csodavár barlang. Havasi legelőkkel borított magashegységi táj fogad minket a Fogarasi-havasokban. Ha a főútvonalon megyünk, láthatjuk a Király-hágót, majd Bánffyhunyad palotáit. Kalotaszeg az élő népművészet hazája. Kolozsvár a történelmünk kiemelten fontos városa. Erdély „fővárosa” a festői szépségű középkori Segesvár, a várnegyed Világörökség. Erdélyi kézműves termékek, portékák folyamatos vására Kőrösfőn várja az arra járókat. Szovátán különleges sós tavak és gyógyfürdő. A Hargita hegyein túl pedig Csíksomlyó zarándokhely.
Kitekintő: Erdélyt mindenkinek látnia kell Nagyváradtól Csíkszeredáig!
Felhasznált szakirodalom a „Bevezetés Erdélybe” részhez:
- Sós, Judit – Farkas, Zoltán (2005): Erdély útikönyv. – JEL-KÉP Bt., Budapest, 456. pp.
Köszönetnyilvánítás: Felejthetetlen Erdélyi útjaimért örök hálám számos szervezőnek, vendéglátónak, barátnak: Édesapám és (+)Bajnok Laci bácsi; Kis Csilla, Szekeresné Zsuzsa néni és Harsány közössége; Vizi-Füredi Mária; doktori ösztöndíjprogram; Sallai R. Benedek és a Nimfea Természetvédelmi Egyesület (Túrkeve); Kiss József és a Holocén Természetvédelmi Egyesület (Miskolc); Péter György-Árpád, Okos-Rigó Hajnal és Okos-Rigó Dénes, Magyarókereke és Kalotaszentkirály csapata, Silvanus Ökológiai Egyesület (Kalotaszentkirály-Zentelke).
Visits: 118